Bennünk lüktet a világ...

Varidance: újrakezdődnek a János Vitéz próbái

Amint arról beszámoltunk, november 20-án lett volna a János Vitéz élőzenés tánckölteményének premierje a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A premier időpontjában ugyanakkor az előírások nem tették lehetővé a bemutató megtartását, és a helyzetet az is súlyosbította, hogy a társulat fele a koronavírus miatt karanténban volt. Az élet tehát a Varidance társulatának összes tervét keresztülhúzta, ugyanakkor a János Vitéz darabja nem fog elveszni, előbb, de inkább úgy tűnik, hogy utóbb a közönség is láthatja azt, amire már több mint fél éve készülünk.

Az aktualitásokkal kapcsolatosan ezúttal a darab két főszereplőjét, azaz János Vitézt, Hernicz Albertet, valamint Iluskát, Bánházy Esztert kérdeztük.

Sajnos bennünket sem került el a vírus, de egyelőre szerencsére mindenkin enyhe tüneteket produkált – adott tájékoztatást elsőként Hernicz Albert. – Nekem már két pozitív tesztem is volt, közel egy hónapja itthon vagyok, ez nem túl kellemes, hiányzik már a mozgás, de szerencsére emellett csak a szaglás elvesztése volt a legrosszabb élményem. Ez a második hullám nem a legkellemesebb, hiszen hamar sötétedik, én is már hetek óta itthon vagyok, nem tudok mozogni, nem edzhetek, nem a legfelemelőbb napok ezek.

„Albit” követően Bánházy Eszter vette át a szót, akit picit jobban meggyötört a betegség.

– Nyilván mindenki máshogy éli meg a vírust, van, aki jobban, van, aki kevésbé jobban viseli. Úgy látjuk, hogy nálunk a lányokat picit jobban megviselte. Én sem voltam jól, de szerencsére úgy tűnik, hogy már túl vagyunk rajta – fogalmazott a darab Iluskája, aki a János Vitéz élőzenés tánckölteményének elmaradt premierjéről is beszélt. – Amikor beteg lettem, akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy mégis hogyan lehet megvalósítani a darab bemutatóját úgy, hogy ne legyen baj, de közben haladjunk is. Egy idő után aztán kiderült, hogy nézők sem lehetnek, de mi sem tudjuk a betegség miatt előadni a darabot.

Táncművészeink egy élsportoló adagját mozogják le egy-egy próba, vagy előadás alatt. Ez a teljesítmény normális körülmények között, teljesen egészségesen is megterhelő, de a koronavírus ebben is okozhat további gondot.

– Amíg az ember beteg, addig természetesen nem mozoghat, hiszen felmerülhetnek olyan szövődmények is, amikkel jelenleg még nem vagyunk tisztában – fogalmazott Hernicz Albert. – Egyszerre várom, és egyszerre félek is egy picit visszatérni a próbákhoz. Három hét alatt több év munkája el tud illanni. Az biztos, hogy nehéz lesz a kondíciónkat visszahozni, de azon leszünk, hogy minél hamarabb visszanyerjük a formánkat.

Ezekben a napokban tehát az a helyzet, mint a premier idején volt: a társulat egészséges része igyekszik nem megbetegedni, a kevésbé szerencsések pedig igyekeznek minél komfortosabban átvészelni a betegséget, és minél hamarabb visszanyerni az erejüket. Ugyanakkor, ha minden a tervek szerint halad, akkor a jövő héten már ismét próbába áll a társulat, mi több, arra is van esély, hogy a zenekar tagjaival közösen próbáljanak a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színpadán.

– A premierre való felkészülés során mindig hiányzott valaki, és már októberben is érezni lehetett, hogy ezúttal nem a megszokott menetben történik majd meg a darab bemutatója – idézte fel „Albi”. – Mondhatom, hogy eddig nagyon nehéz volt összepróbálni ezt a darabot. Nagyon sajnálom, hogy a zenekarral nem tudtunk közösen próbálni, mert talán pont ezt vártuk a legjobban, hiszen úgy sokkal jobb az alkotás hangulata, ha más alkotótársak is ott vannak velünk egy légtérben. Bízunk benne, hogy ami eddig elmaradt, azt be tudjuk pótolni.

Bánházy Eszter is a Mókussal, valamint Gyuriékkal (Szirtes Edina valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák) való közös próbák elmaradását sajnálta a leginkább. Mindezek mellett természetesen most ő is azon dolgozik, hogy a jövő heti próbákra minél jobb állapotba kerüljön.

– Tudom, hogy most türelmesnek kell lenni magamhoz, ehhez az egész helyzethez. Fontos, hogy ne féljek, és úgy tudjam terhelni a testemet, ahogyan az megfelelő. Sajnálom én is, hogy nem tudtunk a zenekarral együtt próbálni, de reméljük, idővel túl leszünk ezen az időszakon, és még nagyon sok sikeres, teltházas János Vitézt tudunk a közönség számára előadni úgy, ahogyan azt elterveztük és mindig is szerettük volna – zárta szavait a darab Iluskája.