Bennünk lüktet a világ...

janosvitez

Varidance: újrakezdődnek a János Vitéz próbái

Varidance: újrakezdődnek a János Vitéz próbái

Amint arról beszámoltunk, november 20-án lett volna a János Vitéz élőzenés tánckölteményének premierje a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A premier időpontjában ugyanakkor az előírások nem tették lehetővé a bemutató megtartását, és a helyzetet az is súlyosbította, hogy a társulat fele a koronavírus miatt karanténban volt. Az élet tehát a Varidance társulatának összes tervét keresztülhúzta, ugyanakkor a János Vitéz darabja nem fog elveszni, előbb, de inkább úgy tűnik, hogy utóbb a közönség is láthatja azt, amire már több mint fél éve készülünk.

Az aktualitásokkal kapcsolatosan ezúttal a darab két főszereplőjét, azaz János Vitézt, Hernicz Albertet, valamint Iluskát, Bánházy Esztert kérdeztük.

Sajnos bennünket sem került el a vírus, de egyelőre szerencsére mindenkin enyhe tüneteket produkált – adott tájékoztatást elsőként Hernicz Albert. – Nekem már két pozitív tesztem is volt, közel egy hónapja itthon vagyok, ez nem túl kellemes, hiányzik már a mozgás, de szerencsére emellett csak a szaglás elvesztése volt a legrosszabb élményem. Ez a második hullám nem a legkellemesebb, hiszen hamar sötétedik, én is már hetek óta itthon vagyok, nem tudok mozogni, nem edzhetek, nem a legfelemelőbb napok ezek.

„Albit” követően Bánházy Eszter vette át a szót, akit picit jobban meggyötört a betegség.

– Nyilván mindenki máshogy éli meg a vírust, van, aki jobban, van, aki kevésbé jobban viseli. Úgy látjuk, hogy nálunk a lányokat picit jobban megviselte. Én sem voltam jól, de szerencsére úgy tűnik, hogy már túl vagyunk rajta – fogalmazott a darab Iluskája, aki a János Vitéz élőzenés tánckölteményének elmaradt premierjéről is beszélt. – Amikor beteg lettem, akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy mégis hogyan lehet megvalósítani a darab bemutatóját úgy, hogy ne legyen baj, de közben haladjunk is. Egy idő után aztán kiderült, hogy nézők sem lehetnek, de mi sem tudjuk a betegség miatt előadni a darabot.

Táncművészeink egy élsportoló adagját mozogják le egy-egy próba, vagy előadás alatt. Ez a teljesítmény normális körülmények között, teljesen egészségesen is megterhelő, de a koronavírus ebben is okozhat további gondot.

– Amíg az ember beteg, addig természetesen nem mozoghat, hiszen felmerülhetnek olyan szövődmények is, amikkel jelenleg még nem vagyunk tisztában – fogalmazott Hernicz Albert. – Egyszerre várom, és egyszerre félek is egy picit visszatérni a próbákhoz. Három hét alatt több év munkája el tud illanni. Az biztos, hogy nehéz lesz a kondíciónkat visszahozni, de azon leszünk, hogy minél hamarabb visszanyerjük a formánkat.

Ezekben a napokban tehát az a helyzet, mint a premier idején volt: a társulat egészséges része igyekszik nem megbetegedni, a kevésbé szerencsések pedig igyekeznek minél komfortosabban átvészelni a betegséget, és minél hamarabb visszanyerni az erejüket. Ugyanakkor, ha minden a tervek szerint halad, akkor a jövő héten már ismét próbába áll a társulat, mi több, arra is van esély, hogy a zenekar tagjaival közösen próbáljanak a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színpadán.

– A premierre való felkészülés során mindig hiányzott valaki, és már októberben is érezni lehetett, hogy ezúttal nem a megszokott menetben történik majd meg a darab bemutatója – idézte fel „Albi”. – Mondhatom, hogy eddig nagyon nehéz volt összepróbálni ezt a darabot. Nagyon sajnálom, hogy a zenekarral nem tudtunk közösen próbálni, mert talán pont ezt vártuk a legjobban, hiszen úgy sokkal jobb az alkotás hangulata, ha más alkotótársak is ott vannak velünk egy légtérben. Bízunk benne, hogy ami eddig elmaradt, azt be tudjuk pótolni.

Bánházy Eszter is a Mókussal, valamint Gyuriékkal (Szirtes Edina valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák) való közös próbák elmaradását sajnálta a leginkább. Mindezek mellett természetesen most ő is azon dolgozik, hogy a jövő heti próbákra minél jobb állapotba kerüljön.

– Tudom, hogy most türelmesnek kell lenni magamhoz, ehhez az egész helyzethez. Fontos, hogy ne féljek, és úgy tudjam terhelni a testemet, ahogyan az megfelelő. Sajnálom én is, hogy nem tudtunk a zenekarral együtt próbálni, de reméljük, idővel túl leszünk ezen az időszakon, és még nagyon sok sikeres, teltházas János Vitézt tudunk a közönség számára előadni úgy, ahogyan azt elterveztük és mindig is szerettük volna – zárta szavait a darab Iluskája.

VI.

1.
Minden sikeresen, jól működő szervezetben van egy olyan motor, hajtóerő, ami egy meghatározott, meghatározható pontból fakad. Valahonnan egyszer a földrengés is elindul, ilyesforma ez is, csak éppen nem összedől hatására minden, hanem épül. Szépül, finomodik. Általa a dolgok a helyükre kerülnek, akár olyan módon, nem gondolták volna valaha is, nekik ez a hely ideális – lehet. Ahogyan a festő a színeket, úgy ez a hajtóerő, akár a csillagokat ide-oda csúsztatgató univerzumolaj, pontosan abban a harmóniában képes alkotni, amit a tér, az idő és vélhetően még megannyi felfedezetlen kontroll és keret enged neki.

Ez nálunk az András, a Békefi.
Tovább

Jobbulást, Albi!

A Varidance táncművésze, a János Vitéz élőzenés tánckölteményének egyik főszereplője, a címadó szereplőt játszó Hernicz Albert az elmúlt napokban kissé ráijesztett ismerőseire. „Albi” egy olyan fotót töltött fel a közösségi médiába, ahol a bal keze be van gipszelve. Leendő János Vitézünket aggódva kerestük fel.
Tovább

Kevesebb, mint 100 nap a bemutatóig!

Tervez, alkot, víziót vázol fel, majd nekiáll megvalósítani. Aztán újratervez, újra álmodik (vagy az eredeti tervnél egy merészebbet, vagy ha éppen a lehetőség azt kínálja fel, akkor szerényebbet), és legvégül újra megvalósítja, amit eltervezett. Egy biztos: ha valami probléma merül fel, azt neki kell megoldani, mint ahogyan az is, hogy ez a szerep úgy illik (tartozik) hozzá, ahogyan a fényképezőgépek. Mert hogy Békefi András, a Varidance társulatának vezetője ezer szállal kötődik a fotógráfiához, a művészethez, de azon kevés személyiségtípus-birtokosok táborát gyarapítja, aki mindezek mellett képes rendszert alkotni, struktúrát felvázolni és megvalósítani, ami elengedhetetlen egy olyan nagyszabású művészeti projekt megvalósításához, mint amilyen a János Vitéz élőzenés tánckölteménye is.
Tovább

Újabb előadási nap!

Hétfőn elindult a jegyértékesítés a János Vitéz élőzenés tánckölteményére, ami a Varidance és a Bartók Kamaraszínház közös gondozásában készül el. A koreográfiáért és a rendezésért Vári Bertalan felel, a hangszerelést Szirtes Edina végzi, aki Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal együtt szolgáltatják a zenét a darabhoz.

Tovább

Indul a jegyértékesítés!

Augusztus 10-én, hétfőn, 19:00-kor elindul a Varidance és a Bartók Kamaraszínház előadásában színpadra vitt János Vitéz előadásra a jegyárusítás. Az élőzenés táncköltemény első pár előadására Dunaújvárosban kerül sor a Bartók Kamaraszínházban, de a remények szerint azt követően az egész országban bemutatásra kerül darab.
Tovább

IV.

1.

Már kezdett zavarni, hogy minden ennyire tetszik. Túl könnyen levehető vagyok a lábamról. Tartottam ettől. Mintha az érték az lenne, kezdtem ezt hiányolni magamból, ha az ember távol tartja magát mindentől, és a dolgokra úgy tekint, ahogyan bármelyik több ezer méteres hegy a körülötte elterülő lankákra. De az az igazság, hogy éppen csak megmerítettem a lábam ebben a világban, ami a színpadhoz, a zenéhez, a tánchoz köthető, így az óvatos szerénység, és az abból fakadó őszinte rácsodálkozás esetemben törvényszerűen indokolt.

Tovább

Főszereplőnk testközelből

A János Vitéz élőzenés tánckölteményének egyik főszereplője, Hernicz Albert az M2 „Én vagyok itt” című műsorának vendége volt, ahol betekintést engedett különböző projektjeibe, eddigi karrierjébe, és az előtte álló feladatokba is. Tovább

Az M5 híradójában is benne voltunk!

Az M5 televízió híradója is forgatott két művészünkkel, Vári Bertalannal, a Varidance társulatának vezetőjével és koreográfusával, a János Vitéz élőzenés tánckölteményének ötletgazdájával, valamint Hernicz Alberttel, aki János Vitéz karakterét formálja meg és táncolja el.

Tovább