A Varidance társulata számára is lezárult a viszontagságokkal teli 2020-as esztendő, amely ugyanakkor a sok váratlan nehézség ellenére bőven adott reménységre is okot. Például az, hogy a társulat tulajdonképpen egy kész darabbal, a János Vitézzel várja az élet újrakezdését 2021-ben.
Az elmúlt esztendőről, a János Vitéz zárt premierjéről, és új ötleteiről kérdeztük a Varidance társulatának vezetőjét, koreográfusát, Vári Bertalant.
Tovább
A különös 2020-as esztendő egyik utolsó, ám éppen ezért annál felemelőbb pillanataként a Varidance társulata eljátszotta a hónapok óta finomított és a vírusidőszak alatt elkészített élőzenés tánckölteményét, a János Vitézt. A hivatalos premier időpontjában a társulat a koronavírus miatt – mind a törvényi előírások miatt, mind a megbetegedések következtében – nem tudta előadni a darabot, azonban december közepére a Varidance társulata Szirtes Edina Mókussal, valamint Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal nézők nélkül is eljátszották a darabot a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban.
1.
Mondtam én már az elején is, hogy ez érdekes lesz. Mellőzni fogja az unalmat, a lendülete sodró lesz, felkavaró, ellentéte mindannak, amit a hétköznapokban megszokhattunk. Mint egy hatalmas fatörzs, amit ha leengednek a folyón, mire a nyugodtabb részre ér, ugyanaz a törzs marad, csak már teljesen másféle és másmilyen állapotban.
Augusztus 10-én, hétfőn, 19:00-kor elindul a Varidance és a Bartók Kamaraszínház előadásában színpadra vitt János Vitéz előadásra a jegyárusítás. Az élőzenés táncköltemény első pár előadására Dunaújvárosban kerül sor a Bartók Kamaraszínházban, de a remények szerint azt követően az egész országban bemutatásra kerül darab.
Tovább
Az M5 televízió híradója is forgatott két művészünkkel, Vári Bertalannal, a Varidance társulatának vezetőjével és koreográfusával, a János Vitéz élőzenés tánckölteményének ötletgazdájával, valamint Hernicz Alberttel, aki János Vitéz karakterét formálja meg és táncolja el.
1.
Néha van úgy, hogy ha meglátjuk a másikat, akkor azon kezdünk el gondolkodni, vajon ha megsuhintana, akkor megfeküdnénk-e, vagy ha mi suhintanánk meg őt, akkor vajon megfeküdne-e ő. Szóval, amikor életemben először személyesen is találkozhattam a Ferenczi Györggyel, akkor rögtön szemet szúrt törzsének és nyakának jellegzetes tartása, vállának háborúkat magába foglaló esése, tekintetének fókusza. Biztos voltam benne, hogy bokszol. Olyan volt, mint egy folyton megfeszített íj – látható, fogható és elérhető az állapot bárki számára – mégis, az embernek jó néhányszor beleremeg csak a keze egyáltalán, mire úgy tudja tartani, ölni tudjon a fegyver. Ilyesmi módon képzeltem el már az első pillanatban a Gyuri és a felettünk való viszonyát. Egy íjjal bármit meg lehet tenni, képes lazulni, feszülni, elpattanni és újraéledni, egy valamit nem tud csak az íj: nem íjnak lenni képtelen.
Tovább
Azt se tudtuk, egyáltalán lesz-e bármi. Nem csak előadás, élet, normális, úgy, ahogyan azt megszoktuk, megismertük. Fura volt maszkban a római felé buszozni. Fura volt üresen a Római part. Éppen még mindennek az elején voltunk, karanténnak, ennek az új életnek, mindennek, ami még előttünk állt, és hosszú idő, talán évtizedek óta most először volt olyan, hogy nem tudtuk mi jön ezután. Mire már azt gondoltuk, hogy vége a történelemnek, akkor a történelem berakott egy új, tiszta lapot az eddigi utolsó oldal mögé.
Télen hamar jön a sötét, sokszor van köd, hideg és fáj az embernek, ha jégre esik. Ilyenkor néha senkinek nincs kedve elhinni, hogy a telet mifelénk enyhülés követi. Ha a csontokat, a csontokon a húst, a húson a bőrt tépi a fagy, ha úgy játszik a szerencsétlen lélekkel az elmúlás, akár mi a bálnákkal a tengerben, akkor nehéz hinni. Ilyen tél volt, amikor némileg megmagyarázhatatlan okból megcsörrent a telefonom, és Békefi András felhívott azzal, hogy mizújs. A mizújsok után elmondta, hogy a Ferenczi György és a Rackajam játszaná el azt, amit Szirtes Edina meghangszerel. És erre jönne még rá a Varidance táncosainak mozdulata, robaja.
Súlya.
Ez lenne a János Vitéz.