Bennünk lüktet a világ...

napló

Főszereplőnk testközelből

A János Vitéz élőzenés tánckölteményének egyik főszereplője, Hernicz Albert az M2 „Én vagyok itt” című műsorának vendége volt, ahol betekintést engedett különböző projektjeibe, eddigi karrierjébe, és az előtte álló feladatokba is. Tovább

Az M5 híradójában is benne voltunk!

Az M5 televízió híradója is forgatott két művészünkkel, Vári Bertalannal, a Varidance társulatának vezetőjével és koreográfusával, a János Vitéz élőzenés tánckölteményének ötletgazdájával, valamint Hernicz Alberttel, aki János Vitéz karakterét formálja meg és táncolja el.

Tovább

Az első felvételek…

Ahogyan arról a Varidance Facebook– és Instagram-oldalán arról már beszámoltunk: november 20-án a Varidance és a Bartók Kamaraszínház előadásában Dunaújvárosban debütál a János Vitéz élőzenés tánckölteménye. A honlapunkról addig is egy napló formájában számolunk be arról, miként halad az előadás megalkotása, de a háttérben egy dokumentumfilm is készül…  – VIDEÓ!

Tovább

II.

Egy magyar irodalomrajongó nem lehet közömbös a vonatok iránt. Már csak azért sem, mert: „Vonatfütty.”. A komplett, ahányéves magyar irodalomban mindössze egyszer lehetett megalkotni ezt a versszakot, egyszer volt neki helye, akkor, ott, ahová le lett írva. Emiatt a vonatokra, ezekre a kékes-sárgás valamikre, meg az elődeikre, a pöfögő feketékre úgy tekint az ember, mint a görög istenekre, vagy Attilára, Neróra, vagy a komplett két világégésre: megfoghatatlanul, elképzelhetetlenül nagyként, a világot az aljától a tetejéig felégető démonnak látva. Szóval, valahogy mindig is közel laktam a vonatállomásokhoz, ezért ha vonatfüttyöt hallok, vagy magát a köszörülő vonatrobajt – ahogyan a boltban a parizert felvágja a tekergő körfűrészkorong -, mindig megnyugszom. Pláne, ha esteledik, vagy egészen este van, bármennyire is furcsa, nekem a vonatoknak akkor van igazán értelmük: az alföldi tanyák között a kuvaszok, korcsok ugyanígy bolyonganak éjszakánként a vaksötétben. Tovább

I.

Azt se tudtuk, egyáltalán lesz-e bármi. Nem csak előadás, élet, normális, úgy, ahogyan azt megszoktuk, megismertük. Fura volt maszkban a római felé buszozni. Fura volt üresen a Római part. Éppen még mindennek az elején voltunk, karanténnak, ennek az új életnek, mindennek, ami még előttünk állt, és hosszú idő, talán évtizedek óta most először volt olyan, hogy nem tudtuk mi jön ezután. Mire már azt gondoltuk, hogy vége a történelemnek, akkor a történelem berakott egy új, tiszta lapot az eddigi utolsó oldal mögé.

Tovább

0.

Télen hamar jön a sötét, sokszor van köd, hideg és fáj az embernek, ha jégre esik. Ilyenkor néha senkinek nincs kedve elhinni, hogy a telet mifelénk enyhülés követi. Ha a csontokat, a csontokon a húst, a húson a bőrt tépi a fagy, ha úgy játszik a szerencsétlen lélekkel az elmúlás, akár mi a bálnákkal a tengerben, akkor nehéz hinni. Ilyen tél volt, amikor némileg megmagyarázhatatlan okból megcsörrent a telefonom, és Békefi András felhívott azzal, hogy mizújs. A mizújsok után elmondta, hogy a Ferenczi György és a Rackajam játszaná el azt, amit Szirtes Edina meghangszerel. És erre jönne még rá a Varidance táncosainak mozdulata, robaja.
Súlya.
Ez lenne a János Vitéz.

Tovább